Basenji

Súly:9-11kg

Marmagasság:40-42cm

Szőr méret:rövid

Célszerű tartás:lakásban és kertben is

BASENJI

a kutya, amelyik nem ugat

Georg Schweifurth német Afrika-kutató 1869-ben ellátogatott a Kongó és a Nílus közti vízválasztó területen honos nyam-nyam törzshöz is. A törzs falvaiban nem látott más háziállatot, csak baromfit és kutyákat. A nyam-nyam törzs négylábúi rövid és sima szôrzetû, kistermetû, felálló fülû, kunkori farkú ebek voltak, hosszú lábakkal. Mintha csak a basenjirôl szólt volna a korabeli leírás! A kutató még hazautazása elôtt szert tett egy ilyen szukára – két rézkarikát adott érte –, de még mielôtt Európába érhetett volna, az afrikai kutya kiugrott az egyik szálloda ablakából és szörnyethalt. Egyébként késôbb bebizonyosodott, hogy valóban a mai modern basenji ôseirôl tudósított Schweifurth. A fajta elsô angol tenyésztôi azonos területrôl vásárolták kutyáikat, így az a tévhit terjedt el, hogy a basenji a Kongó melletti ôserdôkben élô pigmeusok kutyája, holott ilyen típusú ebek Afrika egész területén megtalálhatóak voltak. Bizonyos bennszülött törzsek a kutyák segítségével gondoskodtak élelmükrôl, míg mások magát a kutyát tekintették élelemnek – nem vadásztak velük, hanem ôket ették meg.

Az angol Our Dogs egyik 1895-ös száma arról számol be, hogy az azévi Cruft’s kiállításon szerepeltek bizonyos „afrikai bozótkutyák” W.R. Temple tulajdonában, ám késôbb szopornyicában elpusztultak. Ha hihetünk a leírásoknak, a berlini állatkertben kuriózumként már 1908-ban tenyésztették a basenjit, vagy legalábbis ilyen típusú afrikai kutyákat. A basenji igazi meghonosítása Európában, egészen pontosan Nagy-Britanniában, a húszas-harmincas években kezdôdött. Lady Helen Hutting 1923-ban Szudánban vásárolt hat basenjit, s márciusban tért velük haza Angliába. A kutyák a hideg idôjárással is dacolva átvészelték a hajóutat és egészségesen érkeztek Angliába, ott azonban ôket sem kímélte a szopornyica, már a karanténban kapott védôoltásba belehaltak. Olivia Burn, egy angol gyarmati tisztviselô hitvese 1929-ben vásárolt elôször basenjiket, ám ezek sem élték túl az oltást, egyetlen szuka kivételével, aki azonban késôbb vérmérgezésben pusztult el. Olivia nem adta föl, ismét Afrikába utazott, és Kongóban megvette a késôbb Bongo of Blean névre keresztelt kant, két szukával együtt. Az egyik, Bokoto of Blean még a karanténban megellett, kölykei az 1937-es Cruft’s kiállításon nagy feltûnést keltettek. 1939-ben a késôbbi híres basenji-tenyésztô hölgynek, Veronica Tudor-Willimas-nek is sikerült két kutyát importálnia, akik szerencsésen átvészelték az utazás és a karantén hányattatásait. Veronica azonban nem volt teljesen megelégedve a két kutya küllemével, így 1941-ben újabb szukára tett szert Ugandából, aki 14 évet élt, 1952-ban halt meg. Miss Tudor-Williams olyan híres tenyésztôvé vált, hogy 1957-ben az egyiptomi nagykövetségre kérették, ugyanis maga Egyiptom királya kívánt kutyát venni tôle. Ugyanebben az évben szerezte meg az elsô basenji a show champion címet, a Brown Trout of the Congo nevû kan, Tudor-Williams tenyészetébôl.

Veronica Tudor-Williams „the barkless dog”-nak hívta a basenjit, azaz olyan kutyának, amelyik nem tud ugatni. Egy múlt századi Afrika-utazó szerint is a fehér ember ottlétének legbiztosabb jele az volt, ha kutyaugatás hallatszott egy faluban, a bennszülöttek kutyái ugyanis nem tudtak ugatni. Némaságról azonban szó sincs, a basenji is képes hangadásra, de inkább vonít, „jódlizik” mint ugat.