A briard története

A franciák egyik legnépszerűbb fajtája, a briard avagy Berger de Brie történelmi múltra tekint vissza: ez nemcsak századokra visszanyúló eredetét, hanem a történelem nagy személyiségeinek életében betöltött fontos szerepét is jelenti. A briard képes volt egy nevezőre hozni ellenséges államférfiakat ha nem is a politika, de legalább a kinológia terén. Feljegyzések szerint nemcsak Napóleon francia császárnak voltak briard típusú kutyái, de még az ő lemondását követelő La Fayette márki is e fajta szerelmese volt. Egy régi történet szerint az I. Világháború előtt a francia Montdidier székesegyházának homlokzatán egy briardra emlékeztetô kutya domborműve volt látható, mint a hűség jelképe és a gonosztevők elriasztója. Egy nemesember, a helyi illetőségű Aubry kutyája volt. Aubry Bölcs Károly (1337–1380) kegyence, s egy napon intrikus ellensége, Macaire meggyilkolta a királyi udvarhoz közeli erdőben és ott elásta. A gyilkosságnak szemtanúja volt: Aubry kutyája. A hűséges eb nem volt hajlandó elmozdulni gazdája sírjától, míg onnan erőszakkal el nem rángatták. Egy vadászaton aztán a kutya felismerte ura gyilkosát és a torkának ugrott, s később is minden adandó alkalommal rátámadt Macaire-ra. Aubry barátai gyanakodni kezdtek – a kutya gazdája sírjához is elvezette őket –, s végül korabeli szokások szerint „istenítéletet” tartottak, a gyanúsítottnak ki kellett állnia a kutya ellen, aki ismét Macaire torkának ugrott, aki végül bevallotta tettét.      Egyes feljegyzések szerint már Nagy Károly (768–814) frank királynak is voltak briardjai, de talán helytállóbb úgy fogalmazni, hogy briardhoz hasonló kutyák éltek a király udvarában. Ezer évvel későbbről azonban már hiteles dokumentumokat találni a fajtáról. 1785-ben Buffon 36 kötetes művében nemcsak leírja, de meg is nevezi a Chien de Brie-t, mely hosszúszőrű, legtöbbször fekete, nyájak őrzésére használt juhászkutya. Akkoriban Párizstól északra, a Szajna és a Marne közötti vidéken, Brie környékén két szőrtípusú juhászkutya volt ismert. Az egyiknek rövid szőre volt, a másiknak hosszabb, ún. kecskeszőre. 1896-ban, a Párizs környéki Villette vásárcsarnokában rendezett gyűlésen különítették el a két juhászkutya-változatot. A hosszúszőrű kutyákat, melyeknek a pofáját is hosszú szőr borította, Berger de Brie-nek nevezték el. Ettől az évtôl létezik tehát hivatalosan a briard mint fajta. Az első standard 1897-ben született. A francia törzskönyvbe elsôként felvett briard egy Sans-Géne nevű fekete kan volt, aki 1882-ben született egy poitou-i juhásznál, tulajdonosa Bearn herceg volt. A második bejegyzett kan, Pathos szintén fekete volt, ő 1881-ben született. A fajta első tenyésztőjeként tartják számon Sauret marhakereskedőt (Du Berger kennel). Számára a jó terelőmunka mellett a szépség is fontos volt. A másik tenyészvonalat egy Verlinde nevű belga kinológus indította De la Hulpe kennelével. Sokat tett a fajtáért Raoul-Duval asszony De Montjoie kennele is. 1909-ben megalakult az első briard klub is: a Les Amis Du Briard. Az I. Világháború alatt természetesen megtorpant a fajta fejlődése, a II. Világháború után pedig csupán 250 briard lehetett Franciaországban, de a fajta létszáma nagyon hamar gyarapodásnak indult.      A briardot állatok őrzésére és terelésére használták Franciaországban. Földművesek mindenes kutyája volt, számtalan feladatot kellett ellátnia. A pásztorok társaként kiemelkedô intelligenciával és független, önálló természettel hajtotta végre feladatait. Jó családi kutyaként, esténként mindig hazatért és éberen őrizte szeretteit és azok tulajdonát. Minden terelési szituációban megállta helyét, nagyon sok parancsot volt képes megtanulni és teljesíteni. A leggyakoribb kutya volt Franciaország birtokosok lakta völgyeiben. A szántóföldek közötti fûsávot a gazdák birkákkal legeltették, és a briardok feladata volt arra ügyelni, hogy a birkák csak a számukra kijelölt fűsávon mozogjanak és ne a terményt legeljék le.      Jelleme napjainkban is megőrizte erejét, intelligenciáját és függetlenségét. Ma is lelkes terelőkutya, könnyen képezhető, bár olykor kifejezetten makacs is tud lenni, fôleg ha azt hiszi, hogy neki van igaza és az ember tévedett.      Érdekes tanulmányozni munkastílusát: nem „szemkutya”, mint a border collie, nem figyeli mereven, folyamatosan a jószágot, hanem lazábban dolgozik és leginkább hatalmas termetével és szemmel látható erejével hat a jószágra. Egyenes, nyílt jellemû kutya, természetes hajlama van az állatok összeterelésére és odahajtására az emberhez. Ha munka közben megpihen, inkább az ülő vagy álló testhelyzetet részesíti előnyben a lefekvéssel szemben.      Némelyik olykor vállal meglöki ugyan a jószágot, de legtöbbjük szemből, testi kontaktus nélkül fordítja meg és nem hátulról, annak sarkába csípve. Csendben dolgozik, ritkán ugat. A kezdő kutya persze hangot adhat izgalmának vagy csalódottságának, de a tapasztalt kutya már csendesen dolgozik.      Kezdetben körkörösen halad és az első találkozáskor nem megy túl közel az állatokhoz. Természetes erőt sugároznak, így a birkák maguktól kitérnek elôlük.      Franciaországban a kiképzésnek fontos része az „őrjárat”, mikor a kutya szűk vetések között dolgozik, s arra ügyel, hogy az állatok ne lépjék át a kiszabott határvonalakat. Jellegzetes szelekciós tényező volt a francia pásztoroknál, hogy a kutya megtanulja ezt a manővert.      Gondolkodó, intelligens, alapos, módszeres kutya, így megfelelő tréning után minden terelési munkát képes elvégezni.      Kiegyensúlyozott, nyílt jelleme révén a briard kiváló családi kutya, társa és őrzője gazdájának. Sohasem túl öreg játszani, s a gyerekeket még a szülői elnáspángolástól is megvédi.      Kanok 62–68, a szukák 56–64 centiméter magasak. Ami a színüket illeti, leggyakoribb a fekete és a barnás-sárgás szőrzet, de a standard minden egységes színt megenged, bár a sötétebb árnyalatokat tartja kívánatosabbnak. A fekete szőrzet nem lehet vöröses árnyalatú. A fajta érdekessége a dupla farkasköröm a hátsó lábakon, melyeknek olyan közel kell lenniük a földhöz, amennyire csak lehet.